Esettanulmány 5

Harmincas évei elején járó hölggyel kopogtattunk távolból, online, ugyanis nagyon messze van jelenleg, egy másik kontinensen.

Én mutattam, hogy hol és hogyan kopogjon, ő is és én is csináltuk egyszerre a kopogtatást.

Fájt a dereka és erre kezdtünk el kopogtatni.

Megkérdeztem, hogy milyen jellegű érzés, milyen erős és pontosan hol található.

Betájoltuk és egy görcs-szerű érzésre kopogtattunk.

Kopogtattunk egy kört, és az érzés elvándorolt feljebb és jobbra.

Kopogtattunk egy újabb kört és újra elvándorolt.

Minden körrel egy kicsit arrébb vándorolt.

Hozzátettem a mondatok végén, hogy megbocsátok magamnak és minden érintettnek.

Mondtam, hogy lehet, hogy van megbocsátási probléma valaki iránt.

Ekkor eszébe jutott egy helyzet és egy személy.

Nem mondta el, hogy mi történt, kértem, hogy gondoljon rá erősen.

Eltaláltuk a pontot, elérzékenyült, sírt is kicsit.

Majd felerősödött az érzés. Egy pár napig így is maradt.

Aztán elmúlt neki majdnem teljesen, de egy picit még érezte.

Akkor mondtam, hogy jó lenne, ha levinnénk 0-ra, egy következő online „találkozó” alkalmával ez sikerült is.

Elmúlt a fájdalom azóta, 2 nappal és 4 nappal ezután kérdeztem tőle, hogy van a dereka.

Azóta már nem fáj neki, azt írta, hogy nemcsak a fájdalom múlt el, hanem ez a fajta bűntudat is és a megbocsátás is jobban helyére került.

Az ülés végén pozitív megerősítő mondatokat mondtunk.

A derékfájása elmúlt, ami évekig fájt neki 🙂