Esettanulmány 2

Egy harmincas évei közepén járó férfi eltörte a lábujját és két nap múlva utazik a világ másik felére. Fáj neki a lábujja, az orvos nem gipszeli be, mert ott nem igazán lehet, vagyis ellátás nélkül elküldik. Annyit mondanak, hogy pihentesse 3-4 hétig. Gondolta próbáljuk ki az EFT-t, hátha segít.

Eljött, elmondtam neki röviden, hogy mi is ez, mit fogok csinálni.

Először arra kopogtattunk, hogy fáj a lába.

Megkérdeztem, hogy hányas erősségű a fájdalom. Indultunk 8-asról.

Kicsit lejjebb ment a fájdalom, de nem volt átütő.

Kértem, hogy nézzen rá a lábujjára, képzelje, hogy néz ki, duzzadt, lila stb. Mi jut erről eszébe?

Azt mondja, hogy csúnya, visszataszító, nem szereti a lábát, amúgy sem.

Megkérdeztem, hogy ha lenne valami lelki oka ennek mi lehetne az?

Nagyon belelendül a beszédbe.

Azt mondja a lába, messzire viszi, és most jó messzire kell mennie. Beismeri, hogy fél kicsit, hogy ilyen messzire utazik céges ügyben.

Kopogtatunk arra, hogy fél attól, hogy ilyen messzire utazik.

Itt sok minden szóba került, hogy pontosan mitől fél, hogy ő megy messzire és attól is, hogy kiket hagy itthon stb.

Kérdeztem, hogy pontosan hogyan történt a baleset. Elmondja, hogy elesett a lépcsőn futás közben.

Azt mondta, hogy lehet, hogy egy kis önszabotázs, hogy a cél előtt elesik.

Miért gondolja ezt? – kérdeztem

Azt mondja, hogy őt sokadjára küldik külföldre, sok kollégája nem is volt, pedig ők jobbak és nem biztos, hogy megérdemli.

Arra is kopogtattunk, hogy nem érdemli meg ezt az utazást és, hogy szabotálja a cél elérését.

Kértem, hogy jelezzen vissza, hogy jobb-e a lábujja.

Azt mondta pár nap után, hogy szinte nem is fáj neki.